Dr. Robert Young alapelve: az Új Biológia
Az utóbbi években egyre többet lehet hallani, olvasni egy olyan elméletről, amely a legtöbb betegség gyökerét testi szinten, a test kémiai egyensúlyának megbomlásában látja, és ennek helyreállításával igyekszik kulcsot adni az egészséghez. Mivel az emberi test alapvetően hasonló módon működik minden embernél, ezért hasonló módokon is betegszünk meg. Kutatók, tudósok úgy gondolták, hogy kell lennie valahol egy közös nevezőnek a betegségek hátterében, ami elvezethet a megoldáshoz.
Ennek a megközelítésnek az egyik élharcosa Dr. Robert O. Young amerikai mikrobiológus kutató, aki az emberi testet alkotó sejtek működésének megismerését tűzte ki célul, és aki mintegy huszonöt évnyi kutatómunkával kidolgozott egy olyan elméletet, amely alapjaiban más megvilágításba helyezi az egészség és a betegség kérdését.
Új elmélet - Új Biológia
Dr Young ezt az új elméletét Új Biológiának nevezte el. Ebben részletesen kifejti, hogy a szervezetünk kémiai egyensúlya, ezen belül is elsősorban a sav-bázis, vagy más néven sav-lúg egyensúly meghatározó szerepet játszik abban, hogy egy emberi test egészséges, vagy beteg. Természetesen ennek az egyensúlynak a megléte vagy hiánya közvetlen összefüggésben van a táplálkozásunkkal. Dr. Young szerint, amennyiben ezt az egyensúlyt helyreállítjuk, a testünk képes lesz meggyógyítani saját magát, és ezt meg is teszi.
Az Új Biológia, amelyet Dr. Robert Young 15 évi sejtszintű mikrobiológiai kutatás után állít: Minden betegség egyetlen alapvető okra vezethető vissza. És ez pedig nem más, mint a test elsavasodása.
Megbomlott harmónia: az elsavasodás oka
A megbomlott egyensúly lehetséges szavainktól, tetteinktől, valamint külső környezeti hatásoktól. Közrejátszhat a túl savas táplálkozás, a cukor fogyasztása, az elmérgeződött környezet, sugárzó készülékek használata.
A testi működési zavarok sejteket tesznek tönkre. Ezek a sejtek bomlani kezdenek és bomlástermékeket hoznak létre. Savakat, amelyek megváltoztatják a test belső környezetét. A test belső pH-ja lecsökken, emiatt az egészséges sejtek is alkalmazkodni akarnak a megváltozott környezethez, és beteg sejtekké alakulnak. Ahogy a sejtek bomlásnak indulnak megjelennek a baktériumok, utána az élesztőgombák, végül a penészgombák.
Ezek a mikroorganizmusok saját melléktermékeket hoznak létre, amelyek szintén betegségeket okozó savak. Amikor ezek a testünkben már jelen vannak, kezdjük fáradtnak érezni magunkat, elkezdünk hízni. A gondolkodás nehézkesebbé válik, depresszió és szorongás is kialakulhat. Felléphetnek különféle fájdalmak, amelyek a megbomlott harmónia jelzései.
Lúgos szervezetnél nincs betegség, nincs fájdalom
Dr. Young elmélete szerint a betegségek a belső savas környezetből adódnak, a megbomlott pH egyensúly miatt. Ennek egyetlen gyógymódja a lúgosítás.
A klasszikus biológia Louis Pasteur munkásságán alapul, mely szerint a betegségeket a szervezetünket kívülről megtámadó kórokozók idézik elő. Természetesen kívülről is bekerül a szervezetbe kórokozó, ezek azonban lúgos, egészséges környezetben nem képesek szaporodni és megbetegíteni a szervezetet. Ha megbetegszünk, akkor a szervezetünk az elsavasodás miatt már meggyengült.
Dr. Young azt mondja, hogy ha csak egyetlen dolgot tehetünk az egészségünkért, akkor kezdjünk el ionizált lúgos vizet inni! Hiszen az antioxidáns hatású lúgos víz segítségével szervezetünk pH-ja, és ezáltal a sav-bázis egyensúly is helyreállítható! Olvasson erről bővebben, itt!